ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJASOK
2012
S. Krisztián - ének
Krisztián a tavalyi tanévben szerepelt a Vígszínházban a Varázsfuvola c. előadásban, Verdi Macbeth-jében, Wagner Lohengrinjében. Az Operaházi szereplés mellett a Szt. László téri templom kórusában is énekel, ahol legutóbb Liszt Ferenc Koronázási mise és Mozart Rekviem c. művek előadásában is részt vett.
M. Zsófia - oboa
Zenetanára Kothenz Melinda, a lehető legtöbb szerepléshez, megmérettetéshez igyekszik eljuttatni Zsófit. Idén két regionális verseny nívódíjával, egy Szlovákiában megrendezett nemzetközi verseny 2. helyezésével, a Fafúvósok versenyén 1. díjjal gazdagította gyűjteményét. Részt vett Lencsés Lajos világhírű oboaprofesszor mesterkurzusán.
L. Benjamin - ének, tánc
Kivételes muzikalitással és mozgáskultúrával rendelkező ösztöndíjasunk, aki latin, formációs táncos sikerei, Európa bajnoki 1. helyezés után, fordult az éneklés felé. Népdalelőadása igényes, több éve sikeresen versenyez ebben a műfajban. 2011 tavaszán arany minősítést kapott. Énektanára, Nyiszlai Zsuzsa változatos feladatokkal fejleszti tehetségét.
L. Csenge - színjáték
Irodalmi, szövegalkotó, vers- és prózamondó tehetségességét az Alapítvány Ösztöndíjának támogatásával a Főnix Művészeti Műhely Drámastúdiójában fejleszti, osztályfőnöke Kőszáli Ibolya, aki így jellemzi Csengét: figyelemmel és koncentrációval vesz részt a munkában. Improvizatív készsége nagyon jó, saját karakterén kívül a többiek hitelességére is figyel. Remek alap, céltudatos munkával hiteles és érzékeny emberré - művésszé nevelhető.
K. Bence - színjáték, tánc
Bence igazán sokoldalú művészeti tehetséget mutat - több éve táncol a Maglódi Sporttánc Egyesületben, ahol akrobatikus Rockyt tanul - legjobb eredménye párosban országos 5. helyezés. Ugyanakkor életeleme a színjátszás, szépen beszél, jól mozog, idén ősztől, az Alapítvány ösztöndíjasaként a Főnix Művészeti Műhely Drámastúdiójában folytatja tehetségének kibontását. Vers- és prózamondó versenyen, tavasszal kerületi 2. helyezést ért el.
F. Dániel - képzőművészet
Dani az Alapítvány első művészeti ösztöndíjasa, a 2010-es évtől az Útravaló Ösztöndíj egyik támogatottja. Képzőművészeti tehetségét, kreativitását az ösztöndíj segítségével a GYIK Műhelyben fejleszti, ahol Rózsa Nelli, Dani mentor-tanára. Egy franciaországi pályázat kapcsán hazánkról készít emblematikus képi összefoglalást, a YouTube-on megtekinthető animációs kisfilmje.
F. Gábor - kiosuki karate
Korosztályos magyar bajnok - 2011. szeptember - 3 küzdelemben, veretlenül szerezte meg ezt a címet. Az Alapítvány első ösztöndíjasa, aki a 2008-as év Vándor Ösztöndíjasa, 2009-től az Útravaló Ösztöndíj támogatásával fejleszti tehetségét a Csepeli Padavan Sportegyesületben, Mátyók Andrea mentor-edző irányításával.
